(forrás: www.kormany.hu 2014. április 15. 17:21)
Magyarországon kiemelten hangsúlyos terület a kkv-k fejlesztése, azon belül is a fiatal vállalkozók támogatása – mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos a SMART Vállalkozásfejlesztési konferencián.
A budapesti tanácskozáson hat közép-európai ország szakemberei vitatják meg a fiatal vállalkozások előtt álló problémákat. Szalai Piroska, aki a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke is, emlékeztetett: a magyar GDP 56 százaléka 2011-ben a kis- és középvállalkozásoknak köszönhető, valamint a foglalkoztatottak 74 százaléka dolgozott náluk.
Úgy vélekedett, hogy az előttünk álló egyik legnagyobb kihívás az, hogy hogy lehet egyszerre a foglalkoztatást bővíteni és a demográfiai problémákban is előrelépni. A friss Eurostat adatok azt mutatják, hogy utóbbi területen nagyon hasonlóak Közép-Európa országainak problémái. Ezt támasztja alá, hogy a német, osztrák, cseh, szlovák és a magyar termékenységi mutató is alacsonyabb az EU átlagánál. A kormány család- és szociálpolitikai lépéseinek köszönhetően sikerült Magyarországon emelni ezt a rátát, 2012-13-ban 1,34 százalékra emelkedett a mutató, ami benne van az elmúlt 15 év három legjobb értéke között – húzta alá Szalai Piroska.
A fiatalok foglalkoztatási rátájáról szólva elmondta, hogy Magyarországon a válság alatt kezdődött el a csökkenés, de az elmúlt két-három évben ezt sikerült megállítani, és már közelíteni tudtunk az európai átlaghoz.
A fiatal vállalkozók száma Közép-Európa minden országában csökkent az elmúlt években, de vannak pozitív jelek is. Szalai Piroska reményét fejezte ki, hogy ezt a negatív folyamatot meg lehet fordítani, ehhez a civil, önkormányzati, állami szereplők összefogása, valamint erős kormányzati szerepvállalás szükséges – tette hozzá.
A szakpolitikus szerint minden eszközzel segíteni kell a fiatalokat abban, hogy sikeres vállalkozásaik legyenek. Ez Európa, Közép-Európa és Magyarország számára is elengedhetetlen – hangsúlyozta Szalai Piroska.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)