Skip to content

2015-ben 1,9%-ot javult a női foglalkoztatás Magyarországon (2015. női foglalkoztatásáról I.)

2015_éves foglalkoztatasirata

A KSH nyilvánosságra hozta a 2015. éves foglalkoztatási adatait, köztük a nőkét is, ahogy ezt a korábbi években is szokta. A múlt év folyamatit több bejegyzésben tervezem feldolgozni, kezdjük is:

A 15-64 éves korú nők foglalkoztatási rátája a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas: 57,8%, ami éves szinten 1,9 százalékpontos javulást jelentett a múlt évben, s 2010 óta 7,6 százalékpontot növekedtünk.

2015-ben éves átlagban 1 millió 911 ezer nő dolgozott ebben a korcsoportban, 44 ezerrel többen, mint előző évben, s közel 200 ezerrel többen, mint 2010-ben.

Az unió éves adatait még nem ismerjük, csak az első 3 negyedévet adta még ki az EUROSTAT. Ezekből szakértői becslésem szerint 60,5% körülire várhatjuk az unió átlagát. Így már 3%-on belülre közelítettük meg. 5 éve még háromszor ilyen távol álltunk, 8,7 százalékponttal voltunk lemaradva.

A nőknél a múlt évben a versenyszféra ágazatai közül a „szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (I)” ágazat női foglalkoztatása javult a legnagyobb mértékben, 15 ezer fővel.

 

 

Please share:
Published infoglalkoztatásnői foglalkoztatásRégi blogpostok
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)