Az OECD 2019-es árakon (ezzel kiküszöbölve a fogyasztói árak időbeli változását, azaz az inflációt) és vásárlóerő paritáson (ezzel pedig az egyes országok valutáinak piaci árfolyama közti különbségeket küszöbölte ki) méri össze a minimálbéreket. 30 ország közül a második legnagyobb növekedést valósítottuk meg 2010 és 2019 között. Ebben az időszakban kétharmaddal nőtt a minimálbérünk reálértéke, vásárlóértéke. A V4 és a Balti országok mindannyian a leggyorsabban növekedő első tízben találhatók. A Nyugat-európai államok közül Nagy-Britanniában volt a legnagyobb növekedés, 9 év alatt 16%-os. Franciaország, Hollandia, Belgium stagnált.
E tények azt tükrözik, hogy az elmúlt évtizedben csökkent a különbség a Közép- és a Nyugat-európai minimálbérek vásárlóereje között.
2001-től ismerjük az adatokat. Ebből látható, hogy az Orbán kormányok alatt folyamatosan és jelentősen növekedett a reálérték, s a baloldali kormányok idején stagnált. Tökéletesen összhangban van a korábbi postokban a KSH adataira támaszkodva bemutatottakkal. 2001-2002 között 18%-kal növekedett az OECD szerint, 2002-2010 között mindössze 2,3%-kal nőtt – azaz inkább stagnált, majd 2010-2019 között 67%-kal emelkedett a vásárlóerő.
A napokban nagy vihart kavart a minimálbérek közötti uniós különbségekről szóló pénteken megjelent EUROSTAT kiadvány, amely a 2021. január 1-i minimálbéreket mutatta be. A kiadványban található három módszerből szinte mindenki csupán a banki árfolyamon eurora váltott összegekre figyelt, mert ebben a sorrendben Bulgária után a második legalacsonyabb a magyar minimálbér. Természetesen ez még nem tartalmazta a februártól kötelező 4%-kal történő emelést és mivel a magyar forint jelentősen alulértékelt a devizapiacon, ezért ebből a listából a minimálbérek vásárlóerejére semmilyen következtetést nem vonhatunk le. Aki a keresetét forintban kapja és forintban is költi el, azt az árfolyam nem érinti, csak a vásárlóérték. Az alacsonyan tartott forint a gazdaság számos helyén előny, például kevesebb tejet hoznak be Szlovákiából a nemzetközi szupermarketek, s nő a kereslet a magyar termékek iránt, ami a járvány alatt a munkahelyek megmaradását is jelenti. Csökken az importfüggőségünk, mert amit lehet, azt jobban megéri itthonról beszerezni. Tény azonban, hogy ha Ausztriába vagy Szlovákiába készülnénk síelni, akkor az üdülésünk drágább lenne.
Az EUROSTAT is készít vásárlóerőn alapuló értékelést is, ott megelőzzük Bulgáriát, Lettországot, Észtországot és Szlovákiát, s közvetlenül előttünk áll Csehország.
Az OECD mérése szerint a grafikonon látható 30 országból a 21. helyen áll a minimálbérünk vásárlóereje, itt is Csehország előz meg és Szlovákia követ bennünket közvetlenül.
A korábbi postokban a KSH adatai alapján bemutatott folyamatokat mind az EUROSTAT, mind az OECD vásárlóerő paritáson és az inflációtól megtisztított adatsorai is igazolják. Tény, hogy 2002-ben a luxemburgi minimálbér vásárlóereje (amely az uniós tagállamok közül a legmagasabb) 3,2-szerese volt a magyarnak, ez 2010-re 3,6-szorosra emelkedett, addig 2019-ben már 2,3-szorosra mérséklődött a különbség. Ez folyamatos és korábban soha nem tapasztalt javulás egy évtized alatt.
2020-ban a 8%-os minimálbér emelésünk miatt nagyon valószínű, hogy a 2019-is tartó folyamat nem torpan meg, s a 2021-es 4%-os (illetve remélhetően júliustól 5%-os) emelés is bízom benne, hogy reálérték növekedést eredményez majd.
Ne engedjük megszakadni ezt a javuló tendenciát a járvány után sem! Ennek záloga a jelenlegi gazdaságpolitika folytatása.
