Az elmúlt két hónapban december 8-tól máig két tucat minielemzés készült el, mindegyik alaposan adatolva, s elsődlegesen a facebook profilomon olvashattátok őket. Tudom, hogy nyitnom kellene a blognak egy önálló facebook oldalt, de erre még nem került sor, majd … Feltöltöttem őket az ezer éve magára hagyott honlapomra, s most ünnepélyesen bejelenthetem, hogy ezennel újraindítottam a szalaipiroska.hu -t 😊 (Épp ideje volt már!) Látogassátok!
Ezentúl itt IS meg fogjátok találni az írásokat, s talán könnyebb lesz majd keresni bennük. Mivel a blog azonban olyan műfaj, ahol strukturálatlanul ömlenek egymás után a bejegyzések, úgy gondolom érdemes időközönként téma szerint csoportosított „tartalomjegyzéket” készítenem hozzájuk. A 24 elemzés után huszonötödikként íme egy ilyen tartalomjegyzék.
A postok mellett a komolyabb (és elérhetővé tehető) sajtómegjelenéseket is megtaláljátok, s a kategóriák remélem, segítenek az eligazodásban.
Kellemes időtöltést kívánok, az ötvenediknél újra jövök egy hasonlóval 😊
demográfia
- Az ezer főre jutó házasságok aránya 2020-ban elérte az 1985-ös szintet, ezzel Európában a legjobbak egyike vagyunk
- 2020-ra a termékenység elérte a Bokros csomag bevezetése előtti szintet
foglalkoztatás
- A csúcstechnológiai iparban foglalkoztatott nők aránya hazánkban volt a legmagasabb Európában
- 2020-ra teljesítettük a megcélzott 75%-os foglalkoztatási rátát a 20-64 éves korcsoportban
- A 25 év alattiaknak az átlagkeresetig nem kell személyi jövedelemadót fizetni 2022-től
- Leggyorsabban visszapattantunk!
- A legkisebb munkanélküliségű országok közt maradtunk
innováció
jövedelem (income)
kereset (earnings)
- Számtanpélda egy elképzelt településen a nemek közti fizetéskülönbségekről
- Az alacsony keresetűek arányának csökkenése Magyarországon volt a második legnagyobb 2010 és 2018 között
- A nettó minimálbér 85-170%-kal nőtt, a nettó garantált bérminimum pedig 108-190%-kal 2010 és 2021 februárja között
- Az OECD nyilvántartása alapján 2010-2019 között Magyarországon növekedett legjobban a minimálbér reálértéke Litvánia után
- Brutálisan csökkent a különbség a legszegényebbek és a leggazdagabbak között
- Összesítő a minimálbér, a bruttó és a nettó kereset reálértékének az elmúlt három évtizedben történt változásairól
- Novemberben a kedvezményekkel számolt nettó havi átlagkereset először haladta meg a 300 ezer forintot
- 2020-ban a magyar bruttó havi átlagkereset meg fogja haladni a 400.000 Ft-ot
- Minimálbér reálértéke 12 éve folyamatosan nő
- Az alacsony keresetűek aránya jelentősen csökkent 2010-2018 között
- Jól állunk a keresetek terén is az unióban
vállalkozások
- 2021 – HIPA kedvezmény / 2004 – ÁFA visszatartás
- IPA – korbácsolják a kedélyeket
- A kkv-k iparűzési adója felére csökken jövőre
- A magyar kkv-k termelékenyebbek lettek a mezőgazdaságban
sajtómegjelenések
- Mindenki nyerhet a huszonöt év alattiak adókedvezményével – Magyar Hírlap
- Jobban kezelte a járványt Magyarország, mint az uniós átlag – Mandiner
- A bérköltségeket is fedezheti a tízmillió forintos mikrohitel – Magyar Hírlap
- Válságálló a magyar munkaerőpiac – Figyelő
- 4%-kal nőhet a minimálbér – Magyar Nemzet
- Nálunk váltak a legnagyobb arányban foglalkoztatottá a munkanélküliek! – Magyar Hírlap